Jack Daniel kezdetektõl fogva a legjobbat akarta nyújtani, amit csak a lepárló adhat. Ezért, bár az idõk újabb technológiákat hoztak, õ mégis ragaszkodott egy igen hagyományos módszerhez, amely leginkább a kovászoláshoz hasonlítható. Ugyanis az általa megõrzött "sour mash" eljárás lényege az, hogy a korábbi fõzet cefréjének egy részét mindig visszatartották az új fõzet számára. Így a felhasznált kukorica, rozs és árpamaláta erjesztése lényegében mindig azonos élesztõ-tenyészettel ment végbe. Jack Daniel ezenkívül egy régi Lincoln megyei eljárást is változatlanul alkalmazott: a friss párlatot faszénen szûrte le. Ez a megoldás idõigényes volt, viszont az így nyert ital sikere igazolta az elgondolás helyességét. Jó minõséghez és kellõ mennyiséghez elegendõ víz is kellett: Jack Lynchburg mellett talált egy alkalmas barlangi forrást, melynek vasmentes karsztvize garantálhatta a megfelelõ egyenletes minõséget. A szeszfõzés egyre nagyobb üzletté lett, az állam is akart részesedni a haszonból, azért elõírta a szeszfõzdék bejelentkezési kötelezettségét, Jack Daniel pedig a legelsõ lett az anyakönyveztetésben.